Hűvös Ágnes

Hűvös Ágnes - Hogyan fussunk gyorsabban, mint a villamos

Ebben a könyvben hétköznapi történeteket találsz. Olyan történeteket, amik elvisznek kerékpározni Budapesten, villamoson utaznak veled, elkísérnek, amikor pogácsát vásárolsz egy pékségben, veled tartanak a szülőszobára és halálos ágyak mellé is. 

Ezek a történetek akár a te életedben is megtörténhettek volna. Hétköznapi, aprócska történetek egy aprócska könyvben. Miért kellett akkor ezeket leírni? Ehhez kicsit túl kell néznünk időn és téren.

Örökké létezünk a fogantatásunk előtt és örökké létezünk a halálunk után. Miért foglalkozunk hát olyan sokat azzal a jelentéktelen, múló állapottal, amit jobb kifejezés híján életnek hívunk? Miért fontos ez az elsuhanó pillanat két öröklét között? 

Talán, mert itt történik meg minden, ami nekünk, halandóknak megragadható: a születés, az álmok, félelmek, szerelmek és a halál. Minden, ami ezen túlmutat, az már nem hétköznapi.

Ez a könyv jobbára arról szól, hogy az élet szép. És ha nem az, akkor azzal van teendőnk.

Alkotók

Hűvös Ágnes

Hűvös Ágnes,
író

Egyszer egy társaságban be akartak mutatni valakinek. Vendéglátóm karonfogott, az alanyhoz vezetett. “Ismerkedjetek össze!”, mondta. Lendületesen kezet nyújtottam. “Szia, én Hű…”, de új ismerősöm közbevágott. “Persze, tudom!” Hát ennyi.
Azóta én vagyok a Hű.

De ha hivatalosabban kell bemutatkoznom, akkor persze céget vezetek, kedvesanyukának szólítanak egy szülőin, hölgyemnek az onkológián, máshol civilszervezeti munkámért ruháznak fel valami zavarba ejtő címmel. Sokszoros pályaelhagyó vagyok, eredetileg tudományos pályára készültem, de aztán más ügyekben találtam magamnak helyet. De mindenek felett statisztikai adat vagyok, egy a sok közül.

Egy nap azzal szembesültem, hogy nincs választásom abban, hogy mikor élek. Most. És nem lévén más választásom, most szeretek élni, a hétköznapokban, egyediként és egyként a tömegben. Erről írok.

Körülbelül 5 éves korom óta írok arról, mi minden láttam a világban (előtte csak azért nem tettem, mert nem ismertem a betűket). Első írásaim egyike egy kép címe volt: A KÚNYAKÖLYÖK. Azóta kicsit szofisztikáltabb írások is születtek.

Barátaim, követőim sok éve rágják a fülemet, hogy állítsak össze egy kötetet a karcolataimból. Berzenkedtem, de aztán rá kellett jönnöm, hogy ez a sok darabka jól lesz együtt. Hiszen ha akarom, ha nem, ezek a karcolatok mind egy dologról szólnak: egy hétköznapi életről, ami akár az enyém is lehet. És az élet, akárhogy nézzük, egészben szép.

Makkai Bence

Makkai Bence,
grafikus-tördelő, vizuális alkotó

Ezelőtt nagyon sok évvel,  amikor frissen diplomázott filozófusként elkerültem egy nyomdába grafikusinasnak, egy adott ponton teljesen eluralkodott rajtam a kétségbeesés, hogy akkor most 40 évig könyveket fogok tördelni? Mi lesz a nagy álmokkal? A nagy világmegváltó tervekkel?
Az álmodozásaimban sorjázó filmekkel, könyvekkel? Mondhatom, hogy lövésem sem volt a könytervezés lehetőségeiről. A 90-es évek rózsaszín lelkesedése miatt semmit nem láthattam előre.

Szerettem rajzolni, de nem tudtam. Szerettem számítógépezni de nem tudtam. Aztán lassan jött a többi.

És most simán előrefuthatunk az időben 30 évet. Keveset rajzoltam, rengeteg vizuális anyagot terveztem, kacérkodtam fotózással, művészkedéssel, de valahogy mindig visszakerültem a grafikai tervezéshez. És nem, nem lett belőlem tördelő. Persze terveztem könyvet is. Nem túl sokat. Nem túl lelkesen, nem túl profin. Nem túl sok az tényleg nem túl sok: azt hiszem az elmúlt 10 évben talán hármat… Nem éreztem a szakmámnak: rengeteg jó szerkesztő-tördelő-könyvtervező létezik.

És mégis: a első komolyabb grafikai elismerésem egy könyvtervem miatt kaptam. Dávid István Istent szótagolta, én meg a szavakat, képeket. Darabjaira szedtem az általam ismert szabályokat, és oldalanként végigbabráltam a könyvön. Szép könyv lett belőle.

Ennek a szerves folytatása ez a Hűvös-könyv. Szeressétek. Én nagyon szerettem megtervezni.

Százhang

Amikor a könyv készült, az egyik oldalára Bence, a grafikus-tördelő Braille-írásnak tűnő pöttyöket tett. Valóban Braille-betűk, a felirat jelent is valamit, de sajnos, mivel nem domborodik, nem tudja elolvasni az, aki nem lát.

Ezen Ágnes, az író elgondolkodott. És eszébe jutott, hogy milyen jó is volt, amikor még szokásunkban volt felolvasni egymásnak. Mert nem csak azok olvasnak a fülükkel, akik látásukban akadályozottak. Hanem azok is, akik éppen mosogatnak, vasalnak, végtelen autópályákon vezetnek, kocognak reggel, vagy csak éppen nem szeretnek olvasni, de mesét, verset, novellát hallgatni igen.

Ebből a gondolatból született a Százhang-projekt. Ágnes arra kérte követőit a közösségi médiában, hogy olvassanak fel kortárs irodalmat, rövid novellákat, verseket, nem csak Ágnes szövegeit. Erre számos barát, ismerős és ismeretlen jelentkezett… sokkal több, mint ahányra Ágnes számított. 

A projekt 2024 tavaszán indult, egyelőre még leginkább a tervezgetés fázisában van. A Százhang-projekt önkéntes alapon szerveződik. Egyelőre gyerekcipőben jár, keresi hangtechnikusát, grafikusát, további segítőit. A hanganyagokat, amikor már lesz elég, várhatóan a Spotify-on fogják megjelentetni, hogy elérhesse bárki.

Ha többet szeretnél tudni róla, írj Ágnesnek.

Események

Nem található soron következő esemény

Pillants bele

Ezt gondolják mások a könyvről

Hol kapható a könyv?

Hogyan fussunk gyorsabban, mint a villamos

Kapcsolat